Gyurcsány: Részben a DK akadályozta meg a Fidesz kétharmadát
A DK azt ígéri, az erősebb Európáért fognak dolgozni az EP-ben.
A DK azt ígéri, az erősebb Európáért fognak dolgozni az EP-ben.
Szélsőséges pártokkal nem hajlandó együttműködni az Európai Néppárt csúcsjelöltje, elég mandátumot szereztek az Európai Parlamentben.
A párt levonja a tanulságokat abból, hogy kevés szavazatot kapott.
Tóth Bertalan listavezetőként lemond a saját mandátumáról, de nem fog automatikusan Ujhelyi István utazni Brüsszelbe. Jávor Benedek viszont biztosan nem lesz EP-képviselő.
Orbán rövid beszédében azt mondta, Magyarország erős, mert a magyarok egységesek.
Közzétette a Nemzeti Választási Iroda az eredményeket.
Most már egymást ölelgetik a politikusok és párttagok, mindenki gratulál, nemcsak az első helyezett Cseh Katalinnak, hanem a második Donáth Annának is.
Többen is jelezték az RTL Híradónak, hogy nem kapták meg a választási értesítőt, amelyben a Választási Iroda tudatta, hogy pontosan hol kell szavazniuk.
Az NVI elnöke beszélt az ukrán határnál kialakult helyzetről is az NVB vasárnap esti ülésén.
Országosan 37,06 százalékos eddig a részvételi arány, Budapesten a választók 44,1 százaléka ment el szavazni délután 5 óráig. Eddig összesen 2 917 423 ember adta le a voksát.
Sor nem volt a magyar követségen, viszont sokan arról beszéltek, szívesebben szavaznának a belga listára.
A Hír TVvnek adott exkluzív interjút az EP-választások után a miniszterelnök. Szerinte ez még nem az az ország, amelyik úgy néz ki, ahogyan szeretnék.
A második helyen a szociáldemokraták (S&D), a harmadikon a zöldek állnak.
Több országban 60 százalék fölötti részvételi arányt is mértek.
Az NVB az ellenzéki tagok szavazatával megállapította a jogsértést.
A vasárnapi istentiszteleten Kálmán Peregrin plébános arra kérte híveit, hogy katolikus erkölcsük szerint szavazzanak, és ne támogassanak olyan csoportosulást, amely nem támogatja a gyermeknevelés szabadságát. Az utcafrontra is kihangosított misén Áder János is részt vett.
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az európai parlamenti (EP-) képviselők magyarországi választásán, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés.
Rongálás és lopás miatt, nem is csupán szabálysértési, hanem büntetőeljárás indulhat a Fidesz győri aktivistái ellen.